Dehumanizáló nyelvezet a szexuális és nemi kisebbségekkel szemben a médiában és a magyar társadalomban

Létrehozva 25/01/2024 Frissítve 25/01/2024

Szerző Varga Jácint 32 perc elolvasni

BEVEZETÉS

Magyarországon az állami médiában, és ebből következőleg a közbeszédben is 2018 óta gyakori témákká váltak a szexuális, romantikus és nemi kisebbségek (innentől queer), az állítólagos lobbizásaik és a közösséghez valamilyen úton kapcsolható extrém esetek szenzacionalizálása. Egy aktív és tudatos propagandafolyamatról van szó, ami az elmúlt 6 évben a queer személyekkel szembeni bántalmazás statisztikailag kimutatható növekedéséhez vezetett.

Ezen dolgozat elsődleges célja, hogy specifikusan a média nyelvhasználatát elemezze a témában, emellett azt, hogy ez hogyan gyűrűzik ki a szélesebb közbeszédbe, végül pedig, hogy ez miképp járul hozzá az érintettek helyzetének romlásához.

ELSŐ FEJEZET

Mi a dehumanizáló nyelvezet

Dehumanizáló nyelvezetnek számít minden, ami impliciten vagy expliciten bizonyos embereket, vagy embercsoportokat ember alattiként állít be. Külön hangsúly helyezendő az ember alá rendelésére. Nem csak szeparáció történik a többi embertől, hanem egy velük szembeni hierarchia felállítása is.

A dehumanizáló nyelvezet nem pusztán egyének tárgya. Társadalmi szinten elsősorban hatalmi struktúrák eszközeként érdemes gondolni rá. A többségi társadalom vagy a vezető réteg arra alkalmazza, hogy a kisebbségeket és a társadalom alacsony szintjein lévő személyeket ne csak anyagilag, hanem az emberek elméjében is lent tartsa, ezzel létrehozva egy világképet, ami a vezetőréteg pozíciójának indoklást ad, és helyzetét stabilizálja.

Extrém esetekben akár az alárendelt embercsoportokkal szembeni közvetlen erőszakot is elősegítik](). De a mindennapi életben általában közvetettebb formákban jelenik meg. Legyen szó rasszbéli kisebbségekről, például, hogy „fekete emberek” helyett egyszerűen „feketékként” utalnak rájuk, vagy hogy a „hajléktalant” és a „mélyszegényt” külön kategóriákká avatjuk, mintha ők nem is a homo sapiens tagjai lennének, akik egyszerűen nem rendelkeznek a kényelmes élethez elegendő anyagi javakkal, hanem egyfajta majdnememberek, zombik volnának.

A dehumanizáció komplex folyamat, ami túlmegy egyes csoportok negatív szavakkal való megnevezésén. A csoportok asszociációja embertelennek vélt viselkedéssel az egyik legfontosabb elem. Ehhez nem is feltétlen kell hazudni, elég az adott csoport ténylegesen elfogadhatatlan egyéneit kiemelni, miközben hangsúlyozzuk származását, legyen szó kapzsi zsidóról, pedofil melegről, vagy rabló romáról.

A status quot védő média teljes erejével körbekürtöli az ilyen eseteket, ezzel dobogó szívévé válva a hatalmat védő, önigazoló ideológia körforgásának.

Rövid történelmi áttekintése a 20. század második felének

Könnyedén elérhető források híján ez a fejezet szinte kizárólag a Háttér Társaság Az üldöztetéstől a büszkeségig digitális kiállításán alapszik, és effektíve az ő cikküknek [Kádár-korszak] [Rendszerváltás] az összefoglalója. Nehezen végigkövethető, hogy nyelvhasználat szintjén miképp kezelték a homoszexualitást, ugyanis a Rákosi és a Kádár “államszocialista” rendszerekben egy aktívan tiltott és titkolt jelenség volt. A média nagyon ritkán vett tudomást ilyesféle viselkedés vagy identitás létezéséről, és bár technikailag a Kádár korszak nagy részében dekriminalizált volt a homoszexualitás, a meleg férfiak mégis megfigyelés alatt álltak, emellett besúgásra voltak kényszerítve.

A transzneműség, az aszexualitás, de valamilyen szinten a biszexualitás is pedig lényegében nem létező koncepciók voltak még a büntetőtörvény és a titkos szolgálatok számára is.

Az akkori nemzetközi szokásokhoz hasonlóan, a melegek szórakozóhelyeit rendszeresen látogatták a rendőrök, a razziák nem voltak ritkák. Az amerikai eseményekkel ellentétben nem történt sosem egy magyar Stonewall riot. Próbálkozások voltak melegjogi szervezetek megalkotására, de az akkori szigorú államdiktatúra nem engedte, a fű alatti próbálkozás pedig gyakorlatilag lehetetlen volt egy melegséget támogató társadalmi réteg híján.

A korszak egy jelentős önellentmondása, hogy szekuláris, sőt, egyenesen vallásellenes mivoltuk ellenére az állami szervezetek ugyanúgy a megalapozatlan gondolkodás mentén jártak el, miszerint a homoszexuálisok szexuálisan veszélyesebbek a heteró átlagnál, főleg a fiatalokra, emellett hajlamosabbak a bűncselekményekre. Ennek nincsen érdemi statisztikai alátámasztása, pusztán a többévszázados keresztényi prüdéria kreálta a sztereotípiát.

Azon ritka esetekben, mikor queer személyek jelentek meg a médiában, olyankor elsősorban bűncselekmények áldozataiként vagy elkövetőiként olvashattak róluk újságokban. A nemzetközi melegjogi mozgalmakról nem jelentek meg hírek.

Bár a kimazsolázott szenzációk hozzájárultak a queerellenes sztereotípiákhoz, szigorúan a nyelvhasználatot vizsgálva egy erősen heterogén képet kapunk. Volt, ahol teljesen semleges nyelvvel beszéltek a homoszexuálisokról, míg máshol rendellenességként, elhajlásként, perverzióként hivatkoztak vonzódásukra.

Ezt a kevertséget legjobban a Telefondoktor c. műsor egyik 1982-es adása példázza, ahol egyszerre kezelik a melegséget gyerekkorban kialakuló veszélyes rendellenességként és elfogadható életmódként is. „Leggyakrabban társadalmi kényszer nyomása alatt lesz valaki ily módon rendellenessé. […] néhány idősebb társuktól megtanulják, ellesi ezt a sajátos, kórosnak tekinthető kielégülésmódot, és rászoknak, s ezt követően ők lesznek az újabb kapcsolatok kezdeményezői.” Illetve “Ha nem követ el törvénybe ütköző bűncselekményt, életmódját olyannak kell elfogadnunk, ahogyan ő azt magának kialakította. […] a homoszexuális férfi illetve nő is társadalmilag igen hasznos munkát végezhet. És ezekben az esetekben megkülönböztetésnek nincs is helye.”

Az 1980-as évekre, mikor a magyar „államszocializmus” láthatóan megindult lassú összeomlásába vezető úton, egyre kevésbé volt a melegség tabu téma. 1982-ben került bemutatásra az apró nemzetközi sikernek is örvendő Egymásra nézve c. film, egy 1958-ban játszódó, leszbikus párt végigkövető dráma. Nyíltan pozitív melegségábrázolása mellett erős kritikát is tartalmazott az akkor is aktuális rendszerrel szemben. Ebben az évtizedben alapult meg a Homeros Egyesület, az első magyar queer egyesület, 1989 után pedig mintha csak egy gát szakadt volna fel, alapultak meg a queer egyesületek, újságok, közösségek tömkelege.

A kilencvenes években szabaddá váló közbeszéd viszont a homofób vélemények terjesztését is lehetővé tették. A neoliberális gazdasági sokk idejében tért nyerő szélsőjobbnál a nyílt és vehemens homofóbia általános volt. A politikusok egyike sem állt ki a melegekért, beleértve a szociáldemokratákat és a szocialistákat is, ami egy valamelyest szokatlan jelenség volt annak tekintetében, hogy az ún. Nyugaton a szocialisták voltak a legkorábbi és leghangosabb támogatói az LGBT mozgalomnak, elsősorban a Gay Liberation Front zászlaja alatt.

Ennek ellenére a fősodratú médiában nem volt teljesen sötét minden. A 90-es években a magyar nyelvű televíziós műsorok történetében először megjelent egy de facto nyíltan meleg karakter a Szomszédok című sorozat egyik mellékszereplőjeként. Mai szemmel mindenképp különösnek tűnhet Oli urat, a sztereotíp meleg fodrászt úttörő karakterként leírni, főleg, hogy maga a Szomszédok rendezője is pusztán gúnyolás céljából készítette őt melegnek, de a tényen nem változtat, hogy az itthoni nagyközönség először láthatott egy homoszexuálisnak vélt karaktert, aki szórakoztató és szerethető volt. Bár ez nem jelentette a kezdetét egy forradalmi kulturális átalakulásnak, de jele volt egy lassú, pozitív tendenciának, ami egészen az elmúlt néhány éve kezdődő, felülről indított, mesterséges kulturális backlashig tartott.

MÁSODIK FEJEZET

A melegek és leszbikusok helyzete

A lassan egyre javuló közvélemény ellenére a kortárs fősodratú magyar médiában szinte nem létező témakör volt a melegség vagy a leszbikusság 2021-ig, 2021 után pedig de facto illegálissá vált, kivéve, ha nyíltan negatív a megjelenítés. Az egyetlen mainstream magyar film az elmúlt 14 évben, amiben található prominens meleg karakter, az a Coming out, ami minden esetleges írói jó szándék ellenére arról szól, hogy „egy meleg férfi rájön, nem is a fiúkat szereti, csak még nem találta meg a megfelelő lányt.” Ez egy biszexuálisok és aszexuálisok esetében gyakoribb, de melegeknél sem ritka sztereotípiát jelenít meg, miszerint egy adott személy (vagy akár mindenki) valójában heteroszexuális legbelül. Ehhez nők és más afab (AFAB: Assigned female at birth: Születésekor nőként meghatározott) személyek esetében gyakran járulnak hozzá megjegyzések, hogy “még csak nem b*szta meg senki elég jól”, vagy egyéb hasonló megszólalások, melyek arra utalnak, hogy biztosan a rossz minőségű vagy nem létező szexuális életük miatt gondolják magukat annak, akik.

Magyar nyelvű mainstream tartalmak híján a fiatalok szinte kizárólag külföldi anyagokból vagy magyar queer-ellenes propagandából hallanak meleg emberekről. Ez ahhoz vezet, hogy köztük normalizáltabbak a homofób megjegyzések, és kevesebb az empátia a nyíltan meleg vagy leszbikus személyek iránt, mint például a középkorúak közt. Meglepő fordulat annak tekintetében, hogy míg az idősebb generációk, akik kisebb arányban beszélnek második nyelvet, szinte kizárólag melegellenes propagandával képesek találkozni a KESMA birodalom televíziós, rádiós és online gyarmatain keresztül, addig a fiatalabbak könnyen hozzáférnek külföldi, melegbarát tartalmakhoz is. Ennek két potenciális magyarázata lehet.

Az első, hogy az idősebb generációk kevésbé fogékonyak az gyűlöletkapmpányokra. A 2019-es Awareness of Anti-LGBT Hate Crime in the European Union c. tanulmány elsősorban ezt a magyarázatot választja.

Egy második lehetőség viszont, hogy a social media oldalak buborékképző ajánló algoritmusainak hála a fiatalság egyre polarizáltabb, ami statisztikai általánosságban jelenleg a nem elfogadó felé húz. Az online angol nyelvű szférában a melegek témájában, és általában véve a társadalmi kérdésekben hullámzások figyelhetőek meg, valószínűleg az USA-beli politikai közvélemény mintáját tágan követve. Körülbelül 2014-ben egy masszív ultrakonzervatív mozgalom indult meg, mely útjára indította az alt-rightot, viszont 2018 körül egyre nagyobb teret nyert a hozzájuk kapcsolható vélemények és online személyiségek ellenzése, emellett a társadalmi progresszív meglátások láthatósága. 2020-2022 körül pedig egy újabb konzervatív hullám indult útjára. (És minden bizonnyal a 2000-es, 90-es és az internet előtti évtizedekben is megfigyelhető hasonló kulturális hullámzás).

Ezen hullámzások során a régebben megalakult internetes közösségek nem szűnnek meg, pusztán prominenciájukat vesztik el vagy nyerik vissza. Ez azt jelenti, hogy mind progresszív mind konzervatív meglátású internetes közösségek alakultak ki, melyek teljesen elzárkóztak egymástól, és egyre polarizálódnak.

Ez a polarizáltság lekövethető a magyar online közösségekben is. Whisperton, Magyarország egyik leghíresebb influencere egy nyíltan meleg fiatal férfi, aki az elfogadást hirdeti, és saját maga is meg szokott jelenni a Budapest Pride-on. Kicsivel több mint 1 millió TikTok követője arra ad utalást, hogy létezik szignifikáns embertömeg itthon, akik kérdés nélkül elfogadóak, és minden bizonnyal képességeik szerint kerülik a dehumanizáló nyelvezetet.

Ugyanakkor egy időre külön műfajt képezett a magyar internet egyéb sarkaiban Whisperton teljes létének kigúnyolása. A híresebb személyek között általánosságban megfigyelhető, hogy a közvetlenül elutasító beszéd nem jelenik meg, a homofóbia legegyértelműbb formái még itt sem elfogadhatóak. Általában a homofób felhangok alapvetően jogosnak vélhető kritikák vagy ártatlannak tűnő megjegyzések, poénok mögé vannak bújtatva.

Radics Péter, prominens YouTube videós például egy coming out paródiát készített, amiben műkönnyek között elmondta, hogy hosszú a haja, ami egy régóta egyértelmű tény róla bármelyik nézője számára, aztán pedig viccelődött azon, hogy egyértelmű volt, hogy Whisperton meleg. Ez a videó burkoltan homofób attitűdöt fejez ki, ami trivializálja a coming out nehézségeit, főleg egy hírességként, és főleg egy társadalmilag konzervatívabb hajlású országban, mint Magyarország, valamint azzal a feltételezéssel operál, hogy a femininebb vagy feltűnőbb megjelenésű férfiak egyértelműen melegek. Tény, hogy a melegkultúrának része ez a fajta nemi nonkonformitás, de messze nem minden meleg férfi prezentálja efféleképp magát, sőt, heteroszexuális férfiak közt is van, aki femininebben szeret öltözködni, így általános feltételezésként sztereotipizálás. A videó negatív választ sehol nem kapott.

De ez az eset még a moderáltabbak közé tartozik. Dancsó Péter több mint 4 videót készített kizárólag Whisperton gúnyolására szentelve, hol érdemi kritikák mellett gyakran jelentek meg a stílusát és az elfogadó retorikáját gúnyoló megjegyzések.

Whisperton pénzügyi státusza és hírneve viszont egyfajta szociális pajzsot nyújt neki, még ha a nagyobb figyelemmel több potenciális zaklatás vagy ellenszenv is jár. De mielőtt az átlag embert érő homofóbiára térnék, előszőr érdemes magára a retorika forrására tekinteni.

A magyar állami televíziók és a konzervatív elhajlású kereskedelmi televíziók egyre extrémebb és extrémebb homofób hozzáállásokat normalizálnak. Eddigi legextrémebb példa volt, mikor a Hír TV-ben Bencsik András mindenféle szarkazmus nélkül jó hírnek nevezte, hogy Ugandában bevezettek egy törvényt, ami szerint a melegségért halálbüntetés jár. „Van egy jó hírem is, ha megengeditek. Ugandában a parlament egy LMBTQ-ellenes törvényt hozott, tehát a bubukat, ha összeházasodnak, kivégzik”. Érdemes megfigyelni a “bubu” kifejezést. Önmagában nem rendelkezik semmilyen etimológiai kapcsolattal a melegekkel. A szó szinte teljes biztossággal a “buzit” helyettesíti. Ez egy relatíve új fejlemény, ami minden bizonnyal a televíziós cenzúrát hivatott megkerülni. A “meleg” és a “homoszexuális” szavak tudatos elkerülése ezen csoport lekicsínylését és dehumanizálását szolgálja.

Visszatérve a teljes kijelentésre, az némi megnyugvást nyújthat az aggódó emberek számára, hogy a Médiatanács vizsgálatot indított Bencsik ellen, ami azt sugallja, hogy Magyarországon azért ez a szintű, ne kerüljük a forró kását, fasiszta hozzáállás még nem elfogadott. Felmerülhet persze a kérdés, hogy ez mennyiben valódi eredményeket hozó eljárás, és mennyiben csak a magyar állami apparátus pszeudodemokratikus színjátéka, de ez már nem a dolgozat témája.

Az viszont megjegyzendő, hogy Bencsik Andrásra a kezdetek óta jellemző, hogy politikai ellenfeleit dehumanizáló kifejezésekkel illeti, miközben a FIDESZ mellett agitál, így gyanús, hogy a vizsgálat nem fogja eltántorítani attól, hogy ezt a fajta stílust folytassa.

Emellett fontos azt is észrevenni, hogy a tény nem változik, hogy főműsoridőben, mindenféle ellenállás nélkül éltette a melegek kivégzésének ötletét. Egy gyakori félreértés politikailag moderált személyektől, hogy nem kell tartani az efféle extrém retorikától, mert ez nem győz meg senkit. Ez viszont ignorálja, hogy nem is feltétlen a meggyőzés az elsődleges célja az erőszakos propagandának, hanem a már erőszakos kisebbség bíztatása. Megkockáztatva az ízléstelen hasonlatot, Németországban a Náci pártot sem támogatta sosem az abszolút többség. A fasisztáknak nem érdeke a demokrácia szabályai szerint játszani. Nem szükséges hatalomra törésükhöz egy többség kialakítása, megfelel egy elégségesen erőszakos kisebbség is.

A dolgozatért egy LMBTQ témájú Discord közösségi szerverben feltettem egy egyszerű kérdést. „Van olyan személyes élményetek, amiben családtag, barát, osztálytárs, munkatárs stb. olyan queerellenes retorikát mondott, amit szinte biztos a tévéből vagy online konzervatív újságokból megtanulva mondott vissza?”

„Hát most, ami elsőre eszembe jutott, még kb. 3 éve talán, amikor Pécsen dolgoztam, az egyik kollégám dispécser volt, és ugye a kis szobájában ült a sok monitorral és egy TV, amin egész nap talán az M1 vagy M2-t nézte, és hát csőfideszes [sic] volt. És egyik nap hallom, hogy épp talán a TV beszélt róla, de azt pont nem hallottam, csak hogy beszél egy másik kollégával a pécsi Pride-ról, és percekig azt taglalta, hogy ezeket a mocskos buzikat meg kéne kövezni.” (Cs. A.) (29 éves transznemű nő)

Ez volt a legelső válasz, amit kaptam.

Ezután pedig ilyen válaszok érkeztek:

„Nekem kollégám mondta, hogy a melegházasságot azért kell betiltani, mert házasság nélkül nem fogadhatnak örökbe gyereket. Erre az érve az volt, hogy “a család az egy apa és egy anya”. Egyből mondtam neki hogy ezt az Orbán Viktor mondta, a kolléga pedig bólintott rá, szóval biztosan onnan szedte a szöveget, hiába nem szereti amúgy Orbánt.” (As.) (Kora huszonéves transznemű nő)

„Visszahallani konkrétan nem, de apám egyszer berakott valami faskót, aki arról beszélt, hogy ő nem szereti a hetroszexuális szót, mert ő azt akarja hogy „normálisnak” hívják. Úgy, hogy ott voltam a konyhában. És már tudta, hogy meleg vagyok.” (B.) (Kora huszonéves meleg férfi)

„Válassz egyet bármelyikből, apámtól már biztos hallottam. Gondolom, hozzátesz valamit, hogy éjjel-nappal Mandiner, Pesti Srácok vagy valami hasonlót hallgat. […] Egy konkrét példa, ami eszembe jutott: Lehülyézte az egész EU-t, jobb lenne, ha szétesne, és halálba kívánta a brüsszeli képviselőket, mert akkor nem lesz, ki terjessze az agyhalott b*zi lobbyt.” (P.) (Harmincas éveiben lévő transznemű nő)

Egy másik mítosz a politikailag moderáltak közt, hogy a szélsőségek csak megszülik a másik szélsőséget, így az extrém homofóbia visszafelé fog elsütni. Egy féligazság van az elképzelésben, de vajmi keveset számít a Medián vagy a Társadalomkutató Kft. enyhén felfelé menő vonalai, ha már vér fog folyni. Muszájnak tartom újra kihangsúlyozni: a fasisztáknak nem érdeke a demokrácia szabályai szerint játszani. Nem szükséges hatalomra törésükhöz egy többség kialakítása, megfelel egy elégségesen erőszakos kisebbség is.

HARMADIK FEJEZET

A biszexuálisok és aszexuálisok helyzete

Elsőnek különösnek tűnhet ezen két szexualitás egy fejezetbe való társítása, (főleg, hogy az aszexualitás is inkább egy spektrum/gyűjtőfogalom, mintsem egy darab szexualitás), viszont összeköti őket, hogy mindkét csoport gyakran effektíve nem létezőként van kezelve. A mainstream elsősorban a melegekre és a transzneműekre fókuszál. Elsőre ez annak is tűnhet, hogy az előítéletesség ezen csoportokkal szemben alacsonyabb, és bár az aktív, dühös gyűlölet kevesebb, nem szabad alábecsülni a halk eltörlés hatását. A láthatatlanság és a személyes identitás folyamatos invalidációja is képes negatívan hatni az egyénre.

Emellett ezen szexualitások háttérbe szorítása segít fenntartani az egyszerű binárisokra épített heteronormatív, monogám és amatonormatív (Amatonormativitás: A romantikus szerelem és kapcsolat elsőbbségének normalitása minden más emberi kapcsolódással szemben) világképet, amit a nagyobb társadalom képvisel. E tény megértése képes megértetni, miért lehetséges, hogy olykor akár magán az LMBTQ-n belül is éri támadás ezeket a csoportokat. (Ugyanígy igaz ez a transzneműségre és nembinaritásra is, mivel a bináris nemi normákat, és ebből következően a monoszexualitás stabilitását megrontják.)

Szinte az egyetlen alkalom, amit találtam, mikor mainstreamnek nevezhető platformon szó volt az aszexualitásról, az a Telex riport videója volt a 2023-as Aszexuális felvonulásról. A fogadtatás többségében negatív volt. A top komment így szól: „Aszexuális vagyok és nem értem ezt a felvonulósdit. Soha nem teregettem ki az intim dolgaim és soha nem is volt konfliktusom másokkal ezügyben. A riport nagyon ellenszenvesre sikerült, főleg egy két személy miatt. Nem tűnnek egészségesnek.”

Hogy mennyiben mond igazat a kommentelő saját aszexualitásáról, azt ne firtassuk, ugyanis az online közösségekben magukat queernek kiadó queerellenes trollok önmagukban a saját tanulmányukat megérdemlik. Ha feltételezzük, hogy igazat mond, akkor a pick me jelenségének tökéletes mintapéldánya. Megjelenése kiválóan alkalmas arra, hogy az alloszexuális többség ne érezhesse magát afóbnak előítéleteik ellenére. “Lehet, hogy nem értek egyet az összes többi aszexuálissal, de itt van ez az egy normális.”

A kommentszekció további része pedig alloszexuálisok ellenző kijelentéseiből áll:

„Soha ne legyen nagyobb problémátok az életben…”

„Ne haragudjatok, tényleg nagyon sajnálok bárkit, akinek a szüleivel például le kellett meccselni ezt a kérdést (mikor lesz unoka, miért nem vagy házas, stb) mert nekem is le kellett az azonos nemű kapcsolatom miatt. De nem hiszem, hogy a mostani szociális helyzetben egy ilyen szervező a színpadon túl sok szimpátiát kelt, mert a stílus, amit megenged magának olyan végletesen agresszív, hogy semmi szimpátiát nem képes kiváltan abból, aki nem a közösségének a része :/”

„Nagyon fontos, hogy mindenki találjon magának valamit, amin megsértődhet!”

„A felvonulás szervezőjének a beszédstílusa az első percben elmond mindent, amire szükség van ahhoz, hogy megértsük és tudjuk hova tenni ezt az egészet..”

„Tiszta Brian Élete. Minden férfinek joga van ahhoz, hogy gyereket szüljön! Igaz nincs méhe, de attól még joga lehet hozzá!! És ezt a jogot nem vehetik el még a rómaiak sem!!! - Csodálatos szubkultúra, csodálatos problémákkal, ízléssel és ellenségképpel.”

„RavenCroaks” Bandi, itthoni mércével híres YouTuber is reagált a Telexes adásra, aki szintúgy megnemértésén kívül mást nem volt képes kifejezni. Ezen videó alatt az egyik top komment ezt írta: „Szeretnék felvonulást szervezni azoknak, akik nem szeretik a grízes tésztát. Szerintem nem beszélnek erről eleget az emberek. Még a menzán is ránk erőltetik, nyomás alatt élünk!”

A véleményeket alapvetően két kategóriába lehet sorolni: a felvonulók stílusát kritizálókra, és az aszexuálisokkal szembeni elnyomást bagatelizálókra.

Bár fontos megjegyezni, hogy a kettő kéz a kézben jár. Gyakori technika a magukat udvariasnak, moderáltnak tartó előítéletes emberektől, hogy a kisebbségek jogaiért való tüntetésének módját kritizálják, nem pedig magát a jogok fontosságát, viszont valahogy sosincs számukra olyan módja a jogokért való kiállásnak, ami elégségesen tiszteletteljes.

„Hogy őszinte legyek, eddig még soha nem vettem részt olyan nyílt megmozdulásban, ami „jól időzített” lett volna azoknak az időbeosztása szerint, akik nem szenvednek indokolatlanul a szegregáció kórjától. […] Majdnem arra a sajnálatos következtetésre jutottam, hogy a négerek szabadság felé menetelésében nem a Fehér Polgárok Tanácsa jelenti a legnagyobb akadályt, még csak nem is a Ku Klux Klan-tagok, hanem a mérsékelt fehérek, akik elszántabban védelmezik a „rendet”, mint a jogosságot; […] „Egyetértek veletek az elérendő célotokban, de nem érthetek egyet módszeretekkel, a nyílt megmozdulással”” - Dr. Martin Luther King Jr., Levél a Birminghami Városi Börtönből.

Külön érdekes megfigyelni a Telex videó top kommentjét, ami azzal zár, hogy „Nem tűnnek egészségesnek.” Ugyanis a medikai félrekezelés az egyik legszignifikánsabb megjelenése az afóbiának. Az orvosok között sem ritka, hogy az aszexualitást nem tartják valódi jelenségnek, vagy hogy a szexuális vonzalom hiányát valamilyen rendellenességnek tulajdonítják.

Pozitív ellenpélda a magyar médiában a majdnem 300 000 feliratkozóval rendelkező Tanulom Magam, aki csinált egy komprehenzív videót a szexualitásokról, amiben igen pontosan beszélt a biszexualitásról és aszexualitásról, elismerte a velük szembeni kirekesztések és előítéletek létezését, emellett a top kommentek is mind pozitívak és elismerőek.

A fejezet zárása előtt megjegyzendő, hogy bár a biszexuálisok másfajta előítéletességekkel is szembenéznek, mint a homoszexuálisok, de a velük egynemű emberekhez való vonzódás lehetősége miatt a homofóbia egy őket is érintő jelenség, így a halk eltörlés ellenére biszexuálisok is áldozatai ugyanazoknak a támadásoknak, amiknek a melegek és leszbikusok is.

NEGYEDIK FEJEZET

A transzneműek és nembinárisok helyzete

Kétségkívül kijelenthető, hogy jelenleg Magyarországon a transzneműek a legtöbb ellenszenvet szenvedő csoport a queer közösségben. A legkülönösebb jelenség, hogy a magukat baloldalinak nevező média platformok jó része is ugyanazokat az előítéleket és összeesküvés-elméleteket mondják vissza, mint amit a magyar állami TV. A Partizán nevű YouTube-os médiaóriás például egy az egyben az ún. „gender kritikus” feminizmust képviseli. Gulyás Márton, a csatorna főműsorvezetője például nem ismeri el a transznemű nők nemi identitását, a cisznemű nők jogainak védelmére hivatkozva. Balogh Zsófia, a Partizán rezidens feministája pedig évek óta dolgozik a brit LGB és TERF mozgalmak honosításán [1] [2] [3].

A nyíltan baloldali Mérce is többször hangot adott Kováts Eszternek, aki szintúgy transz-exkluzív és szex-negatív feminista. Míg Kováts Eszter megtartja az intellektuális feminista képét, és óvatosan fogalmaz, addig Balogh Zsófi nem tántorodik el attól, hogy alaptalan összeesküvés-elméleteket terjesszen, mint például hogy a transzneműség elfogadása egyfajta konverziós terápia, hogy a homoszexuálisokat, de elsősorban a leszbikus lányokat heteróvá tegyék. Ez ignorálja a tényt, hogy a transz közösség a legelfogadóbb a többi queer identitással szemben, és hogy a transzneműek között sokkal nagyobb a biszexuálisok (és egyéb nem-monoszexuálisok) aránya, mint a cisznemű népességben, illetve, hogy semmilyen érdemi bizonyíték nem létezik fiatalok tranzícióját erőltető érdekcsoportokra.

Mind a „gender kritikus” feministák, mind a jobboldal szokott hivatkozni a Rapid Onset Gender Dysphoria, azaz a hirtelen előforduló nemi diszfória jelenségére. A tudomány jelenleg viszont nem tartja elfogadottnak az elméletet.

Emellett egy olyan elmélet fókusza kislányokra (vagy pontosabban lányoknak vélt személyekre), ami azt feltételezi, hogy egy ennyire mély identitásbeli kérdésben könnyedén manipulálhatóak, felteszi a kérdést, hogy ez nem csak a lányok butaságát, törékenységét, védtelenségét erősítő szexista sztereotipizálás-e, de a „gender kritikus” feministák logikai inkonzisztenciája, és feminista aktivizmusuk kontraproduktivitása egy olyan kérdés, amibe nem kívánok mélyen belemenni.

„Amikor előbújtam édesanyámnak, azt mondta, hogy szerinte nem vagyok transz, mert ez most egy ilyen trend a tinédzserek között, ugyanúgy, mint ahogy az emo volt 20 évvel ezelőtt. És tudom, hogy néz Joe Rogan podcastet, szóval van egy tippem, ezt honnan szedte.” (R.) (19 éves transznemű fiú) - válaszolta az egyik személy a közösségi szerveren feltett kérdésemre.

„…Ja, igen, a háziorvos meg konverziós terápiát akart velem csináltatni, mert szerinte csak az a bajom, hogy nem találom magam, meg össze vagyok zavarodva. Ugyanezeket egy volt kolléga is mondta nekem. […] Anyám barátja meg azzal indította ezt a beszélgetést, hogy őt csak azok zavarják, akik divatból csinálják, ez is gyakori propaganda”. (P. A.) (30 éves transznemű férfi)

Anélkül, hogy specifikusan a transz férfiak infantilizálására kérdeztem volna, így is több választ kaptam, hogy ez volt az élményük, ami arra enged következtetni, hogy a fent írt elmélet terjesztése különösen hatékonyan történik, és potenciálisan a transz férfiak többségét károsan érinti.

Ráadásul tilos elmenni amellett, hogy a nemi tranzíciót magát konverziós terápiának beállítani, mint ahogy azt Balogh Zsófi teszi, már csak azért is káros, mert a kezdetektől fogva a valódi konverziós terápiák támadták a transzneműeket is.

Ha már visszatértünk magára Balogh Zsófira, kiemelendő az ő, és az általa platofrmált személyek nyelvhasználata. Tudatosan arra kialakított, hogy a transzneműek élményét invalidálja, még akkor is, ha ehhez nyakatekerten kell fogalmazni. Nem „transz férfiak és nembinárisok”, hanem „nők, akik transz férfiként identifikálódnak, vagy nembinárisként”, illetve „dzsender identitás ideológia”, vagy „aki az LMBT közösségnek a tagja, vagy annak gondolja magát”. Ezek a példák mind a Zsófilter podcast negyedik epizódjából származnak.

A queer közösségben messze a transzneműek állnak szembe a legtöbb dehumanizálással. Olyan kifejezések, mint hogy „gender lobbi” vagy „gender ideológia” vagy „transz ideológia” azon kívül, hogy megalapozatlan összeesküvés-elméletekre utalnak, azt a célt szolgálják, hogy a közönségnek a transzneműek emberi jogaival kapcsolatos kérdést két ideológia közti konfliktusnak írja le, nem pedig egy konzervatív ideológia és egy élő, lélegző embercsoport köztinek. A transzneműek puszta létezését politizálja; arra játszik rá, hogy eszébe se jusson az egyszeri embernek, hogy konkrét személyekről van szó, vagy ha eszébe is jut, azt gondolja, hogy nem a biztonságukért, hanem saját politikai céljaikért küzdenek.

Az állami, és általában az államot támogató hírfelületek szélesebb hálót vetnek, mint a „gender kritikusok”. Ők gender lobbizás helyett jobban preferálják az „LMBT-lobbi” kifejezést. A HírTV például azt, hogy queer karakterek léteznek műsorokban, azzal a címmel hozta le, hogy: „Tarol az LMBTQ-lobbi a streamingfelületeken”. A cikk egyébként egy az egyben a Magyar Nemzet cikkének másolata. A kormánypárti médiában általában véve is jellemző, hogy betűre pontosan ugyanazt a (sokszor hamis vagy féligaz) történetet adják le több tucatnyi felületen. Változó, hogy ezzel kapcsolatban mennyire őszinték az oldalak.

A félelemkeltés a gyerekekre tett hatásokkal kapcsolatban visszatérő elem. Egy egyszerű gyerekkönyvet is olykor úgy írnak le, mint ha valami alattomos összeesküvés produktuma lenne). Szélsőséges oldalak pedig egyenesen a pedofíliával kapcsolják össze a queerséget. Visszatérő kifejezés náluk az „LMBTQP” [Kurucinfó] [Szent Korona Rádió], ahol a P a pdeofíliát jelenti. Az, hogy szó szerint egy LMBT szervezet nincs az országban, ami használja ezt a kifejezést, nem fontos. A fasiszták számára a valóság nem az anyagi világ terméke, hanem egy folyékony esszencia, amit saját céljaikra formálnak.

Nem könnyű demonstrálni, hogy a transzneműekre vonatkozó dezinformáció mekkora méreteket öltött.

„Pszichiátrián legtöbb hétköznap beszéltem pszichiáteremmel meg pszichológusommal, és sokat említettem meg gender diszfóriámat, mert sokat érintett, ebből a zárójelentésbe annyi került bele, hogy “nemi identitás zavara van”. Mivel minor [sic] vagyok, ezért a zárójelentésemet szüleimmel átbeszélte pszichiáterem, és megkértem, hogy coming outoljon helyettem, aztán később kiderült, hogy ez arra hivatkozva volt megtéve, mert Kenneth Zucker írt egy tanulmányt, hogy amúgy mindenki megbánja (az a study, ahol az emberek 45%-a nem írt vissza, ezért csak automatikusan detransitionoltnek számították be). Aztán anyám még mindig úgy hivatkozik erre, mint szakértői vélemény.

(Additional detail, de amúgy úgy volt pszichiáterem, hogy pszichiátriai vizsgáját mai napig nem tette le.)” (B. B.) (16 éves transznemű lány)

„Apám egy nagyon felszínes politikai tudású, de mindig legszélsőségesebben jobboldalra szavazó ember. Egyszer leültem vele political compass-tesztet csinálni úgy, hogy szóban fordítottam neki a kérdéseket. Teljesen egyértelműen látszott, hogy olyan témákban, amiről alig beszél a köztévé (folyamatosan az megy, ha otthon van), például az abortuszról, gazdaságról vagy a szakszervezetekről (ez még jóval a tanártüntetések vagy a Mi Hazánk parlamentbe kerülése előtt volt) önmagához képest meglepően normális véleménye volt. Azokról a témákról, amit minden nap lát a TV-ben, például az LMBTQI, bevándorlás, bőrszín, sokkal elnyomóbb, jobboldalibb véleménye volt. Az is feltűnő volt, hogy ezekben a témákban lényegesen többször választotta az “strongly agree” vagy “strongly disagree” válaszokat, és feltűnően kevesebb gondolkodási idő is kellett neki a válaszadáshoz.” (F.) (Demigirl, életkor nincs megadva)

„Gimiben a magyartanárom egyszer teljesen random, óra közben elkezdett arról mesélni, hogy manapság Kanadában ha egy kislány kisautókkal játszik inkább mint babákkal, azonnal elviszik orvoshoz hormonkezeltetni (asszem azt is mondta, hogy tesztoszteront adnak neki, nem tudta a különbséget a HRT és puberty blockerek között). Nem is emlékszem, hogy váltott át erre a témára, vagy hogy miről volt szó előtte, de tuti, nem volt köze az anyaghoz. Ezen én és 1 másik osztálytársam nagyon kiakadtunk, nagy veszekedés lett belőle, végül egyezerűen leléptünk az óráról, és hazamentünk (utsolsó óra volt aznap). Utána az osztálytársammal utánanéztünk, hogy ezt honnan vette, és lám, kiderült, hogy a Hír TV pár nappal előtte futtatott le egy adást pont ugyanerről a témáról, ugyanezzel a kanadai sztorival. Szinte 100%, hogy onnan szedte.” (J.) (transzmaszkulin nembináris, életkor nincs megadva)

Sokáig lehetne sorolni a KESMA propaganda és manipulációs technikáit, de egy, amit ki szeretnék emelni, az az Ismétlés.

„Ha eleget ismételnek egy hazugságot, igazsággá válik” - Vlagyimir Iljics Lenin.

Kivéve, hogy nem létezik semmilyen elsődleges forrás, ami szerint valaha állított ilyet, de eleget ismételték meg az interneten, hogy megkérdőjelezés nélkül sokan elfogadják. A propaganda tanulmányozásának első szabálya, hogy az ember megértse, senki sem immunis rá. Magunkat szeretjük kivételnek gondolni, de az az attitűd csak a kritikus gondolkodás lekapcsolásához vezet.

Épp a banalitása az, ami a propagandisztikus technikákat olyan hatékonnyá teszi. Könnyű elhinni, hogy elég felszerelkezni az igazsággal, de önmagában az sem elég. És ha már létezik egy eleve kiépített propagandagépezet, aminek részei folyton egymásra körbeutalnak, ezzel keltve a megbízható források tömkelegének illúzióját, akkor kifejezetten nehéz a gép által érdekelt témában megkezdeni a rendes tájékozódást egy olyan személynek, aki a kezdetekben nem rendelkezik semmilyen információval.

Hiába „derül ki” mindig utólag, hogy a történetek elferdítések, vagy nem igazak, vagy ha igazak, akkor nem is történt kár, és kizárólag a tájékozatlan emberek zsigeri reakcióira hagyatkoznak; ha eleget látja, hallja és olvassa, hogy a transzneműek veszélyesek a gyerekekre [Metropol] [888] [Hetek], akkor az eleinte elfogadó embernek is képes bogarat ültetni a fejébe a gondolat.

„Nemcsak a nemváltó tinédzserek, hanem az ilyen beavatkozáson átesett felnőttek esetében is előfordul, hogy utólag megbánják azt. Róluk kevesebbet hallunk, és a történeteiket gyakran „marginálisnak” bélyegzik még szakemberek is, vagy kétségbe vonják azok hitelességét. Igen gyakori narratíva, hogy az eseteiket bemutató cikkeket, riportokat pánikkeltőnek bélyegzik, amelyek tudatosan a „transzneműekkel kapcsolatos tévhiteket táplálják”.” Írja a Hetek A transzideológia ára c. cikke, miután két oldalon keresztül pánikot keltettek a tranzícióról, és tévhiteket tápláltak, például a tranzíció megbánásának magas rátáját, melyekre megbízható forrásokból csak ellenpéldákat találtam [1] [2]. A legmegbízhatóbbnak tűnő tanulmány, amit találtam, és az alacsony detranzíciós rátának ellentmond, a The Detransition Rate is Unknown is csak kritikákat fogalmaz meg az alacsony tranzíciós rátát mutató tanulmányokkal szemben, és a Society for Evidence-Based Gender Medicine egyik tudósa készítette. A SEGM pedig egy, a nemzetközi orvosi közösség által el nem ismert pszeudotudományos non-profit.

Ezeket a szálakat kibogozni, ha az olvasó nem beszél angolul, és így sokkal nehezebben fér hozzá a nemzetközi orvosi közösség valódi véleményéhez, szinte lehetetlen. A fent említett tanulmány is referenciák tömegét soroltatja fel, ezzel keltve a megbízható tudományos szöveg látszatát. Emellett az átlag olvasó nem is fog órákat eltölteni minden egyes állítás validitásának ellenőrzésével, legtöbben megelégszenek, ha az állításon van egy hyperlink, ami egy másik szöveghez elvezet.

Ezt nem az olvasók butaságának rónom fel feltétlen, ez az újságírók bűne, hogy az amúgy is kevés szabadidővel rendelkező emberek bizalmát így kijátsszák. A legtöbben érthető módon elvárják, hogy ha az újságuk állít egy konkrét statisztikát, akkor azt minőségi kutatások alapján tegye, ne pedig áltudományos lobbi csoportok alapján.

Az ismétlés propagandisztikus ereje itt is megjelenik. Ha nagy nehezen bebizonyítja az ember, hogy egy állítás vagy forrás nem megbízható, akkor jön tíz másik referencia. És akkor egyesével utána kell nézni mindegyiknek, hogy ki csinálta, van-e politikai motivációja, ha van, ront-e a kutatás eredményén, és a források, amikre azok hivatkoznak, megbízhatóak-e. És még ha minden egyes forrás ellen lehetne ellenbizonyítékot mutatni, nagyon keveseknek van meg a tudása, vagy egyáltalán az ideje, hogy a referenciagócok szálát felgöngyölítse.

Ugyanúgy, ahogy a külföldi lobbi csoportok, a hazai KESMA média is hatékonyan műveli az ismétlés propagandáját. Valahol előbukkan egy állítás, másnapra lehozza betűre pontosan 19 megyei hírlap, harmadnapra elmondja az M1 és a Tények, a negyedik napon pedig már ki is alakult egy referenciahálózat. Hogy ne lenne igaz, lehozta a TV2. A TV2 ott sem volt? Nem baj, az Origora utalt. Az Origo pedig a Mandinerre, a Mandiner meg ki tudja, milyen névtelen blogra. (Elméleti példa).

Ezáltal pedig a magyar média sikeresen beültetett a közbeszédbe olyan beszédtémákat, melyek teljes mértékben eltávolódtak a valóságtól, és aktívan a transzneműek szörnyként való festését szolgálják.

Összegzés

A magyar médiában körülbelül 2018 óta egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a queer személyek, melyet nem kis részben a magyar állami, és államot támogató jobboldali média okozott. Megállapítható, hogy a gyűlöletkeltés tudatos folyamatáról van szó.

A biszexuálisok és aszexuálisok továbbra is háttérbe szorulnak, de ez nem jelenti, hogy teljesen mentesek a dehumanizációtól, mivel az aszexuálisok által átélt nehézségek mind a mai napig elbagatelizáltak, és a biszexuálisokat is éri a homofóbia.

Általában véve a transzneműeket éri a legtöbb dezinformáció és a legdehumanizálóbb nyelvezet, de a kormánymédia és a szélsőjobboldali média platformok alapvetően egészében támadják az LMBTQ közösséget, mégha a melegeken és a transzneműeken kívül más alcsoportokra nem is szokott nagy hangsúly esni.

A 2019-es Awareness of Anti-LGBT Hate Crime in the European Union tanulmány szerint a fiatalok közt alacsonyabb az empátia queerellenes gyűlöletbűncselekmény áldozatai iránt, mint a 30 feletti felnőttek közt, ami akár arra is engedhet következtetni, hogy a gyűlöletkampány igen gyorsan megtette hatását a társadalom egyes rétegei közt, és az azóta eltelt kb 4 és fél év óta a radikalizáció könnyedén ölthetett még nagyobb szinteket.

Reduktív viszont egyöntetűen kijelenteni, hogy teljességében romlott a queerség megítélése, és reálisabb következtetés, hogy polarizálttá vált a magyar társadalom a kisebbséget érintő kérdésekben, bár fontos megjegyezni, hogy a queerellenes oldalt a magyar kormány is képviseli, így az erőfölény az ő oldalukon van,

A gyűlöletbűncselekmények száma nehezen követhető, ugyanis a rendőrség adatgyűjtése elégtelen minőségű, emellett a queer személyek közt a rendőrökkel szembeni bizalmatlanság magas, ezáltal sok áldozat nem jelenti be a bűncselekményt. Viszont a Háttér Társaság szerint igen is megnőtt a queerellenes gyűlöletbűncselekmények száma¹, amit a kormány elmúlt években hozott törvényeinek, és a média queerellenes retorikájának közvetlen következményének tartanak.